Szükség van még tanárokra?

Már az ókori görög tanítókkal szemben is elvárás volt, hogy ismeretanyagot, tudást adjanak át, viselkedésmintákat tanítsanak, és példamutatással, neveléssel formálják a rájuk bízott tanítványok jellemét. Ez mind a 21. század tanárával szemben támasztott követelmények közé is tartozik. Sőt, bármilyen új felelősségi köröket is kívánunk a modern iskolára és tanítókra rakni, az oktatás küldetése Platón kora óta nem sokat változott.

Egy digitalizált, robotizált, mesterséges intelligenciával körülvett világban miért van még szükségünk egyáltalán hús-vér pedagógusokra? Leválthatók-e a mesterek számítógépekre, amelyek a nap 24 órájában elérhetőek, személyre szabott feladatokat tudnak pillanatok alatt gyártani, nincs szükség rendszeres ápolásukra és honorálásukra, képzésükre. Egy óvatlan pillanatra úgy is tűnhet, ez lehetne a megoldás tömegek oktatására és a munkaerőhiány enyhítésére. A tanárok leváltása, számítógépekkel való helyettesítése azonban egy utópisztikus, illuzórikus elképzelés, amely lerombolná az iskola és a társadalom alapköveit.

A személyes, emberi kapcsolatokra születésünktől kezdve szükségünk van, többek között a megfelelő idegrendszeri és agyi, valamint a megfelelő lelki fejlődés és kiteljesedés érdekében. A másodlagos szocializációs közegekben, így az iskolában is, ugyanilyen fontosak a társas kapcsolatok. A gyermeknek nemcsak társainak közösségére, de a tanáraival való interakcióra is szüksége van - Oakeshott szerint a pedagógus és a diák között létrejövő személyes tranzakció az iskola egyetlen nélkülözhetetlen eleme.

Tudásalapú oktatás

Az interneten elérhető adatokkal az egyik probléma, hogy valóságtartalmuk és hitelességük gyakran kétségbe vonható. A másik gond pedig az, hogy az információ önmagában nem alkalmazható, kreatív, önálló hasznosítása csak tudássá alakításával és annak elsajátításával lehetséges. Ahhoz egy nagytudású, tudományterületében jártas és elkötelezett tanárra van szükség, hogy az információrengetegből koherens ismeretanyagot, logikusan felépített tudást kapjon a gyermek az iskolában.

A tanulási folyamatnak a vezetésére is szükség van, amihez ugyan kapaszkodót nyújthatnak a tankönyvek, azonban a jó tanár akár könyv nélkül is képes megítélni, hogy milyen tempóban, milyen mélységben és milyen tudás átadására alkalmas a tanóra. Ezt azért nem végezhetik gépek, mert a gyermeki kedélyállapottól függetlenné kell tenni a tanulási folyamatot, tehát az nem lehet, hogy amihez épp nincs kedve a diáknak, azt átugorja, és csak a számára kedves témakörökkel foglalkozik. Azonban az emberi figyelem és empátia azt is lehetővé teszi, hogy amikor egy tanár belép a tanterembe, meg tudja ítélni, hogy milyen módszerekkel oktasson, hogyan keltse fel az érdeklődést és a motivációt, tudja, hogy mikor kell szünetet tartani vagy átismételni valamit, és egy jó tanár tudja, hogy ugyanazt a leckét a reggeli első órában és délutáni utolsó órában nem ugyanúgy fogja tudni megtartani.

„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik”

Az iskola másik kulcsfeladata, a nevelés is kizárólag emberi interakciókban valósulhat meg. A nevelő jelleme alapvetően határozza meg a diákok személyiségfejlődését, ezért valamennyi évszázadban fontos volt, hogy (szakmai tudása mellett) a tanító személyiségében is példát tudjon mutatni. Amennyiben azt szeretnénk, hogy ne csak a gyermekek tudását pallérozzuk, hanem olyan felnőttek váljanak belőlük, akik önálló cselekvésre képes szabad emberek, akik a múlt ismeretében alakítani tudják a jelenjüket és jövőjüket, valamint a tanulás képességét és az alapvető emberi erényeket is elsajátítsák, az a tanulás során közvetetten, a tanár személyéből fakadóan megvalósuló folyamat. Ezt csak egy olyan felnőtt tudja megadni a gyermekeknek, akire tisztelettel fel tudnak nézni, maga is birtokosa az erényeknek és fel tudja kelteni a kíváncsiságot, az önfejlesztés igényét a tanítványaiban.

Az iskolának ezen túl olyan helynek kell lennie, ahol a családi nevelés folytatódhat, hiszen ma egy gyermek 16 éves koráig a napjának jelentős részét ott tölti, nem családi kötelékben. Ez nem azt jelenti, hogy a szülői feladatokat, felelősségeket átruházhatjuk a pedagógusokra, hiszen az intézményekbe való belépés feltétele, és az egészséges gyermeki jellem kifejlődésének első lépése, hogy megfelelő szülői mintát, nevelést és alapokat kapjon. Sajnos vannak olyan dolgok, amelyeket, ha a család nem tanít meg a gyermek 6 éves kora előtt, később már nagyon nehéz elsajátítani. A másik nehézség, amikor a szülői és az iskolai értékrend egymással éles ellentétben áll, így nem tudják egymást erősíteni, összefogni, és a gyermek nevelését szolgálni. Ennek feloldására bizalommal és tisztelettel teli egyenes kommunikációra van szükség az iskola és a család között, hogy egymás munkáját kiegészítsék és segítsék egy egészséges generáció kinevelése érdekében.

Jó tanárokra tehát még nagyobb szükség van, mint valaha, amikor a digitális eszközökkel is fel kell venniük a versenyt. A következő nemzedékeknek is szüksége van példaértékű felnőttekre, nagy tudású mesterekre és a társadalmi normák elsajátításra. Az iskolának pedig nem a modern problémák valamennyi új kérdésére kell folyamatosan saját válaszaikat keresni, hanem az oktatási és nevelési alaptevékenységeket a legkiválóbb szakemberekkel végezni, akik képesek kíváncsi és nyitott személyiségeket nevelni, akik megfelelő tudással rendelkeznek bármilyen döntéshozatalhoz. A jó tanár hivatástudata ezen küldetésből fakadhat, és hogy tudja, a következő nemzedékek felnevelésének, ezzel a nemzet jövőjének alakításának kulcsfontosságú szereplője.