2023-ban induló sorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy felvillantsuk az oktatási rendszerek működésével kapcsolatos konzervatív szkepszis és mértéktartás főbb területeit. Az oktatási rendszerek küldetésével kezdtünk és az iskolák világával folytattuk. Ebben a részben azt vizsgáljuk, hogy milyen a konzervatív megközelítés tudásképe.

Az első elvi megközelítés a mindent felforgató és mindig külső körülményekre hivatkozó divathullámokkal szembeni mélységes szkepszis. A XXI. század követelményei, a munkaerőpiac éppen aktuális kívánalmai, a hasznosság – jellegzetesen kispolgári – kultusza, a fenyegető ökológiai katasztrófa vagy az „életre valóság” romantikája egyaránt az „elavult,” „terhes,” sőt „fölösleges” tudásanyag elvetését kívánná. Pokolra a kovalens kötéssel, a klasszikus versekkel, a memoriterrel és a másodfokú egyenletekkel. Ennek az újító dühnek egy kulturáltabb változata mindezt műveltség-terhet a Google és a mesterséges intelligencia hatáskörébe utalná és helyette a divatos „kompetenciákat” fejlesztené.

A konzervatív elemző ezzel szemben három dolgot állít:

1. A tantárgyakba rendezett tudás életre szóló képességeket fejleszt ki, és a ezért a bonyolult tartalmakon nem fog az idő. A mindenkori tananyag valójában három cölöpön nyugszik, a matematika az elemző és logikus problémamegoldás edzése, az irodalom a társadalmi lét és kommunikáció kapuja, a készségtárgyak pedig a szépség megragadásának képességét fejlesztik ki. Erre a három cölöpre fut fel a többi inda, a fizika, kémia, történelem vagy éppen testnevelés. Homérosz és a kovalens kötés csak edzés, de nagyon hatékony, bevált edzés.

2. A XIX. században megszilárdult tantárgyi rendszer elemei – hétköznapi szóval műveltségnek nevezett - értelmes, egymással összefüggő rendszert alkotnak, amely az élethossziglani tanulás és helytállás bizonyítottan hatékony támaszai. Konfuciusz úriembere (junzi) hat művészetet tanult (szertartások, zene, íjazás, szekérhajtás, kalligráfia, és matematika). A középkori Európa hét szabad művészetének (septem artes liberales) művelői is ezt a teljeskörű tudást és képességhalmazt keresték. Nem egészen értjük még, hogy a tantárgyi gyakorlásból miképpen alakulnak ki a tantárgyaktól független kognitív mintázatok és hogyan fejlődik ki a mintázatok kreatív kombinálásának képessége, de konzervatívként a működő és hatékony hagyomány is elégséges bizonyíték. 

3. Az un. szűrőelmélet kidolgozása M. Spence, K.J. Arrow és J.E. Stiglitz közgazdászok nevéhez fűződik. A szűrőelmélet képviselői úgy vélik, hogy a munkáltatók nem azért értékelik az iskolázottságot, mert az iskolázottak valamilyen különleges ismeretre tettek szert, hanem mert az iskolázottabbaknak olyan tulajdonságaik vannak, mint például a pontosság, együttműködési hajlandóság, kitartás, figyelmesség, teljesítményorientáltság, amelyek termelékenyebbé és képezhetőbbé teszik őket. A szükséges ismeretek pedig munka közben elsajátíthatók. Az egyének az elmélet szerint éppen azért vesznek részt a tankötelezettségen túli oktatásban, képzésben, hogy a potenciális munkaadóknak képességeiket bizonyítsák, hogy jelezzék: ők a jobb képességűek. Ebben az értelemben a sok, nehéz és – látszólag értelmetlen – tananyag kiváló eszköz a tanulók teljesítmény szerinti szétválogatására. Amikor Eötvös nemzedéke a nyugati tudást tette a formálódó közoktatásunk (de legalábbis a gimnázium és az egyetem) szívévé, egyben társadalomképet is választott. Amennyiben a közoktatás nem tudásközpontú, a társadalomban elfoglalt helyet a vagyon, a születés, a rang vagy az erőszak döntheti csak el.