Melyek az oktatáspolitika aktuális témái? Az európai oktatás területét három szempontból vizsgáltuk.
„Az egyetem ideálja Angliában Oxford vagy Cambridge sikeres utánzatai. Ez azt jelenti, hogy az egyetemnek ősi, autonóm kollegiálisnak kell lennie, de inkább az oktatásnak, mint a képzésnek szentelve, inkább nemzetinek, mint tartományinak, és kizárólagosnak kell lennie a hallgatók gondosan kiválasztott csoportja számára, nem pedig mindenki számára nyitottnak” - olvasta fel a moderátor, Fodor Richárd, a Tanuláskutató Intézet kutatója, aki Setényi Jánossal, a Tanuláskutató Intézet igazgatójával és Calum Nicholson-nal, a Klímaintézet igazgatójával beszélgetett. - Valóban ilyennek kell lennie egy egyetemnek? Messze vagyunk a jó iránytól?
„A súrlódás... a megvilágítás megbízható forrása” – mondta Calum Nicholson, aki a beszélgetést azzal kezdte, hogy megosztotta Cambridge-ben szerzett tapasztalatait, egy emlékét, amikor egy professzorral 1 az 1 ellen ült le, és egy általa írt esszét boncolgatott. Legfontosabb különbségként említette, hogy az ottani professzorok az érvelést helyezik előtérbe a tényszerű tudással szemben. Hozzátette azonban, hogy az Oxbridge-et annyira misztifikálták, hogy a legtöbb ember követendő példaként nézi, mint egyfajta a "brendet". - „Az itteni legjobb egyetemek legjobb hallgatói nem jobbak vagy rosszabbak, mint, például Oxbridge-ben, a legjobb hallgatók.”
Setényi János egy további perspektívácal ment tovább. Azzal érvelt, hogy manapság az egyetemeket egy ország modernizálásának eszközeként használják. „Felsőfokú szakképzés”. Számos tudományág, mint például a közgazdaságtan, a technológia és számos orvosi tudomány, megkérdőjelezi az egyetem hagyományos meghatározását. Kitért arra is, hogy az ezekben az intézményekben tanulók növekvő száma megnehezíti az elképzeléshez való ragaszkodást. Indoklása szerint a demográfiai változások mellett a moratórium filozófiája is jelentős szerepet játszik. Bár ezek az ötletek eleinte keményebbnek tűnhetnek, lényegében arra nyúlnak vissza, amit Calum Nicholson mond. - "Miért? a Mi? felett." - Az egyetemek túlzott specializációja és tömegessé tétele miatt nehéz megtanítani a diákokat, hogyan kell gondolkodni, nem pedig azt, hogy mit gondoljanak.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a tanár szerepe az, hogy megfelelő eszközöket adjon a tanulóknak a saját döntéseikhez. Manapság ez a gyakorlat elveszett, nem csak nálunk, hanem az Egyesült Királyságban is. Hozzátették az akadémiai proletárok növekvő számának kérdését. - "Alulfizetett előadók, akik nem élvezhetik a professzori luxust, kiégnek az ismétlődő tanítási feladatokban, ami elkerülhetetlenül dühbe torkollik." - Úgy vélik, hogy a tanároknak egyenlő felekké kell nevelniük diákjaikat, de elismerik, hogy ez nem lehetséges olyan egyetemeken, ahol több mint 30 000 tanuló van.
Ezután Setényi János visszatér a problémás soft majorokhoz és a molnárokhoz. Példaként a Septem Artes Liberalest állítja, amelybe az „ír tanulmányok” vagy az „adatvezérelt mikroökonómia” nehezen illeszkednek be. Calum Nicholson erre úgy válaszolt, hogy közelebbről megvizsgálta, mit is csinálnak manapság az egyetemek. Az intellektust felhasználva oldják meg a mi intellektusunk által létrehozott problémákat. Megvédte a közgazdaságtan tudományágát, de egyetértett azzal, hogy ezek a tudományágak túlspecializálódjanak. Válaszában hangsúlyozta, hogy a kultúra mindig diferenciákhoz vezet, de ez természetes, és ezt nem lehet és nem is szabad úgy megoldani, hogy megpróbáljuk homogenizálni.
A beszélgetés vége a gyarmatosítás témájához érkezett, az oktatásban. A következtetés meglehetősen érdekes volt. Ahogyan attól tartunk, hogy oktatásunkat a britek vagy bármely más nemzet gyarmatosítja, a britek az amerikai befolyás miatt félnek a sajátjuktól. Mint minden más jó előadás, ez az előadás is sok ötletet váltott ki a hallgatók fejében. A Septem Artes Liberales, a poyhistor képzés és a tömegoktatás nem létezhet hatékonyan együtt egy intézményben. A résztvevők egyetértenek abban, hogy mindkettőre szükség van. Nem szabad vitatkoznunk, hogy az egyetemek ilyenek vagy olyanok. Mindkettőt megkaphatjuk, ha kitaláljuk a „hogyan". - Még egy kérdés, amelyet az értelmünk teremtett, és amelyet az értelmünk kell megoldania.
