A pedagógus személye megkerülhetetlen a történelmi empátia kialakításában.
Június 1-jén egy érdeklődő és motivált történelemtanár csapat és neveléstudományi szakértők számára szerveztek műhelybeszélgetést az MCC Tanuláskutató Intézet munkatársai.
Az eseményen Fodor Richárd, az intézet kutatásvezetője a Tanuláskutatóban zajló projekteket ismertette és bemutatta a 2023-ban indított, 16 ország történelemtanulási szabályozási környezetét bemutató komparatív vizsgálatot. A kutatási projekt első eredményeiből többek között a magyar történelemtanulás kiemelt tantervi pozíciója, a tartalomkiválasztás tematikus és kronologikus megközelítései és a tartalomkiválasztás eltérő megközelítései rajzolódtak ki.
Dr. Majkic Maja, az intézet megbízott kutatója a történelmi empátia mérésére indított országos empirikus (kérdőíves) kutatás hátterét és első eredményeit részletezte. Kitért a szakirodalmi háttérvizsgálatokra, a tervezési, előkészítési és kipróbálási szakaszra, majd összefüggéseket mutatott be a történelmi empátia és a tanár személyének háttértényezői között.
Dr. Setényi János intézetigazgató a történelemtanulás előtt álló nemzetközi és kihívásokat vette számba. Példákon keresztül mutatta be a posztmodern történelemszemlélet hátterét és kritikáját, valamint a komplex tanulói gondolkodást megalapozó tanári munka ismérveit.
Az esemény közös reflexiós beszélgetéssel zárult, amely során a történelemtanár kollégák figyelemfelkeltő visszajelzésekkel és saját tapasztalatokkal árnyalták a megismert kutatási eredményeket.