Egészen meglepő, hogy mennyien és hogyan védelmezik az iskolai telefonhasználatot, mintha egy régóta fennálló társadalmi konszenzussal menne szembe most a kormány a korlátozással.
A progresszív felfogás hátránya, hogy a folyamatos meghaladást és újítást szorgalmazza, akkor is, amikor valami jól működik úgy, ahogy van. Az emberek közötti interakcióra alapuló nevelés és tudásátadás a köznevelésben egy évszázadok óta jelenlévő, hatékony, a társadalmat összetartó forma, amelyet az utóbbi években próbálunk képernyőkkel és gépekkel helyettesíteni, figyelmen kívül hagyva, hogy a gyermekeknek mire van igazán szüksége.
A telefonok kitiltása az osztálytermekből egy régóta és globálisan jelenlévő vita, amely Magyarországon a legújabb jogszabálytervezettel vált igazán égető kérdéssé. A Belügyminisztérium szabályozná, hogy a telekommunikációs eszközök, amelyek kép- vagy hangrögzítésre és internet elérésre alkalmasak, azok használatukban korlátozottak legyenek a közoktatási intézményekben, ha a tanár máshogy nem rendelkezik.
Világszerte bevett szokás, hogy a telefonokat a diákoktól elveszik a tanítási nap elején, és csak sürgős vagy kivételes esetben adják nekik vissza, illetve távozáskor. A tavalyi évben Angliában bevezették az intézkedést, miután felmérések alapján kimutatható volt, hogy jobban teljesítenek a diákok, ha nem tartják maguknál az okoseszközeiket. Európán belül olyan országokban mint Franciaország vagy Belgium, detávolabb, a sikeres oktatásnak örvendő Kínában is tilos a mobiltelefonok alkalmazása az iskolában.
Idehaza eddig az intézmények saját házirendje szabályozta, hogy mit enged a diákoknak az iskola, valamint a szülőkre volt bízva, hogy adnak-e készüléket a gyermekeknek.
Sokan még mindig nem látják, hogy az intézkedés elsősorban nem a tanárokért van, hanem a gyermekekért. Azok az érvek, melyek szerint a tanórán az okostelefonok előtt is lehetett a pad alatt levelezni, zavarni az órát vagy éppen másra figyelni,a „bezzeg az én időmben” kezdetű megszólalások nem érzik az addiktív képernyő súlyosságát és hogy ott milyen korlátlan és ellenőrizetlen dolgok képesek elvonni a gyerekek figyelmét, szőnyeg alá sepernék a problémát. Amíg az önszabályozó tanulást és kellő önfegyelmet nem sajátítják el a gyermekeket, addig segítenünk kell őket a keretek kijelölésével. Miért ne lehetne letölteni a tananyaghoz kapcsolódó tartalmakat a telefonra és integrálni az oktatásba? Röviden: mert egy pillanat alatt feljön egy értesítés a készüléken, ami eltereli a gyerekek figyelmét, és mert a játékok valószínűleg csábítóbbak, mint hogy még az olvasás is egy apró digitális képernyőn történjen.
De azon kívül, hogy a figyelmüket ezzel elősegítjük, olyan online bántalmazástól is megvédjük őket, amelyekre korábban lehetőség sem volt. A kép- vagy videófelvételek, amelyeknyilvánosságra hozásával egymást megalázzák, sajnos egyre gyakoribb esetek, amelyek kezelésében az egyik legfontosabb lépés, hogy ennek a lehetőségét is kizárjuk.
És bár a telefont és az internetet lehetne jól is hasznosítani, az ellenőrizés nélküli használat során a gyermek - nagy valószínűséggel merem állítani - nem a tananyagot kiegészítő olvasmányokat, vagy az érdeklődése szerinti könyveket olvassa ahelyett, hogy a kémia kísérletre figyelne, hanem a TikTokon jelenlevő néhány másodperces videókat pörgeti, ahol a woke influenszerek és őrült amerikai youtuberek kellemetlenkedésével találkozik. Így ahelyett, hogy például alapvető természettudományos ismereteket szerezne (amiről divat azt gondolni, hogy nincs rá szükség), vagy egy értelmes felnőtt gondolatait hallgatná, még kártékony tartalmakat is néz a telefonján, hogy pótolja a folyamatos impulzusokat, amelyek a nap többi részében érik.
Az állandó telefonon csüngés pedig számos idegrendszeri problémát is okoz, ahogy azt nagyszámú tanulmány is bizonyítja már, de ami ugyanilyen fontos, főleg a járvány miatt iskolából kimaradt generáció számára: a társas kapcsolatok megromlása. A közösen eltöltött idő, a tanórák közötti szünetek, a kirándulások, a délutáni foglalkozásokvagy egy-egy projektmunka lehetőség a szociális készségek fejlesztésére, gyakorlására, a barátságok kiépítésére, a konfliktusokkal való megküzdés gyakorlására - tehát amire az életben mindig szükség lesz. A képernyőfüggőség elveszi ezt a kapcsolódási lehetőséget a gyermekektől. Amennyiben az iskola intézményétől a nevelést is elvárjuk, úgy szükséges az alapvető emberi készségek, kompetenciák elsajátítása, így legalább az oktatással töltött időben szükséges, hogy a képernyőidő szabályozva legyen.
A kivételekre mutogatni pedig sosem megoldás, és központi szabályozást nem is lehet arra hivatkozva hozni. A jogszabály ad annyi rugalmasságot, hogy a tanár engedélyével bevihető az osztályterembe a mobiltelefon, ha úgy ítéli meg, hogy a feladatellátáshoz elengedhetetlen, és az analóg eszközök, adigitális tábla és társai nem elegendőek a szemléltetéshez.
A telefonok kitiltása nem az ideális lépés, de a szükséges. Az ideális persze az lenne, ha a gyermekek minél később kapnának saját készüléket, ha addigra megtanulnák, hogy mikor és mire szabad használni, hogy hogyan kell utánajárni az interneten fellelhető dolgok igazságtartalmának, és ha a személyiségformálódásuk legintenzívebb szakaszában olyan dolgokkal töltenék a szabadidejük nagyrészét, ami építi és fejleszti őket, hozzáad a személyiségfejlődésükhöz és jobb emberekké válnak általa.
