A világ túloldalán helyet foglaló nagyhatalom kultúrájával és civilizációjával kapcsolatban szélesíthették tudásukat a szombathelyi KáPésok a csütörtöki klubdélutánon.

Setényi János és Fan Mizi, a kínai kultúrában jártas előadók és kutatók látogattak el a vas vármegyei városba, hogy betekintést nyújtsanak a diákok számára az ázsiai gondolkodásba.

A pár órás program során a diákok Setényi János előadásában hallhattak a kínai oktatás csodájáról és annak hátteréről, az írásképekben elrejtett szemléletformáló gondolatmenetekről és a jin-jang jelentéséről. A KáPésok számára példátlan lehetőség volt, hogy kérdéseiket Fan Mizinek tehették fel, aki személyes tapasztalatairól mesélt nekik a távol-keleti oktatással kapcsolatban.

A kínai kalligráfia és az írásjelek mögöttes tartalma azonban nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is megjelent a klubdélutánon. Kiderült, hogy kínai ecsetet fogni nem is olyan egyszerű, a jelek megformálása pedig nagy odafigyelést és aprólékos munkát igényel. Rövid gyakorlás után két diák írását emelte ki Fan Mizi, akik kisebb jutalomban is részesültek.

A keleti gondolkodás és életszemlélet megértéséhez elengedhetetlen, hogy az ázsiai harcművészetek egyikébe is belekóstoljunk, így a gyorstalpaló kínai nyelvóra után, a diákokat átmozgató tai chi bemutató következett. Az európai mozgásformától teljesen eltérő mozdulatok nem csak a testi egészség, hanem a lelki egyensúly megóvásában is nagy szerepet játszanak a Távol-Keleten. 

Kostólót azonban nem csak a harcművészetekből vettek a diákok, hanem a kínai konyhából is. A pálcikával evés mesterségét elsajátítva egy házi bajnokságon is részt vettek. Mogyorót enni pálcikával felettébb szórakoztató és igen nehéz kihívás, de a középiskolások jól vették az akadályokat.