A kirgiz oktatás azokkal a problémákkal küzd, amelyeket a történelmi és földrajzi adottságok hatására kialakult konfliktusok okoznak, fejtette ki Saikal Ibraimova vendégünk.
A felsőoktatásban a nemzetközivé válás az intézmények és programok globális szintű megnyitását és integrálását jelenti. Célja a hallgatók, oktatók és kutatók nemzetközi tapasztalatainak bővítése, valamint a tudás és a kultúrák közötti korlátok lebontása.
A kirgiz oktatás nagy hangsúlyt fektet az etnikai különbségekből eredő előítéletek leküzdésére, ami a felsőoktatás nemzetközivé válásában is megmutatkozik.
Ibraimova asszony több szakmai ponton is kötődik hazánkhoz: az Osh-i Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karán magyar központot nyitott, ahol a nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatók magyar nyelvet és kultúrát tanulnak.
Vendégek:
-dr. Saikal Ibraimova - egyetemi docens, a Kirgizisztáni Osh Állami Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karának dékánja.
- Szakos Enikő - a Tanulmányi Intézet koordinátora - moderátor.
Az etnikai megosztottságot az egységes, kirgiz nyelv használatával szeretnék homogenizálni, így az iskolában is kötelező ennek tanulása.
A kihívások orvoslására a felsőoktatás átalakítása is zajlik, többek között a kreditrendszert globális mintára átalakítják, hogy a hallgatói mobilitást elősegítsék, és a nemzetköziesítés jegyében kutatási- és oktatói mobilitási együttműködéseken is dolgoznak.
Magyar szempontból igazán érdekes tulajdonsága a professzor asszony intézményének, az Osh Egyetemnek, hogy ez az első kirgiz egyetem, ahol Magyar Központot működtetnek, ahol a magyar nyelv és kultúra oktatása zajlik nagy érdeklődői számmal.
Szakos Enikő kérdésére Ibraimova professzor asszony kifejtette, hogy mi volt a célja a Magyar Központnak, és milyen sikeres együttműködések valósultak már meg, amelynek egyik példája a két nyelv közös pontjainak felfedezése.
A rendezvény angol nyelven zajlott.