„Nem cserélhetjük le évente az oktatás alapjait” – Szakos Enikő előadása az Edtech Summit Hungary konferencián

Az oktatástechnológia hazai és nemzetközi szereplőit évről évre egy asztalhoz ültető Edtech Summit Hungary konferencián ismét megszólalt kutatóintézetünk munkatársa, Szakos Enikő oktatáskutató. Előadásában az oktatás jövőjét érintő technológiai trendek kritikus értelmezésére hívta fel a figyelmet, és arra ösztönözte a hallgatóságot, hogy a digitális eszközök iskolai használatát ne a gyorsaság, hanem a pedagógiai megfontoltság vezérelje.

Szakos Enikő nem először figyelmeztet a technológiai megoldások kritikátlan iskolai alkalmazásának veszélyeire. Mint mondta:

„Nem várhatjuk el az iskoláktól a technológiai fejlődés tempójának követését, hiszen a nevelés és oktatás bevált folyamatait nem lehet évente lecserélni.”

Előadása egyik központi gondolata az volt, hogy az iskolának nem a legújabb eszközökhöz kell igazodnia, hanem továbbra is az analóg világban való eligazodásra kell felkészítenie a diákokat – erre lehet biztonsággal ráépíteni a digitális világba való fokozatos bevezetést. A tanulási folyamatok középpontjában szerinte továbbra is az emberi kapcsolatokra épülő személyiségfejlődés, a készségfejlesztés és a társadalmi beilleszkedés segítése kell, hogy álljon.

Kiemelte:

„A pedagógusok, szülők és minden felnőtt közös felelőssége, hogy a fiatalokat megtanítsák a tudatos, célzott eszközhasználatra – és ebben példát is mutassanak.”

A túlzott digitalizáció, ha nem megfelelő körültekintéssel történik, éppen azt veszélyezteti, ami az iskolai tanulás lényege: a valódi jelenlétet, a figyelmet, az értő kommunikációt, és a bizalomra épülő emberi kapcsolatokat.

Szakos Enikő hozzászólása értékes ellensúlyt képviselt a technológiai innováció gyorsaságát ünneplő hangok között. Az előadás fontos emlékeztető volt arra, hogy az oktatástechnológia sikere nem az eszközök újdonságán, hanem azok tudatos, pedagógiailag megalapozott alkalmazásán múlik.