A közelmúltban egy izgalmas kerekasztal-beszélgetés zajlott a meritokrácia kérdésköréről, amely során szakértők és oktatási vezetők vitatták meg a teljesítményalapú társadalmak előnyeit és hátrányait. A beszélgetés során számos kritikai és támogató érv is elhangzott, különös tekintettel a magyar oktatási rendszerre és a nemzetközi tendenciákra.
A beszélgetés kezdetén a résztvevők megpróbálták meghatározni a meritokrácia fogalmát és annak hatását a társadalomra. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a meritokrácia alapgondolata – miszerint a tehetség, a szorgalom és a teljesítmény alapján kell előrejutni – vonzó, ám a gyakorlatban számos problémát vet fel.
Lánczi András, az MCC, Politikai Filozófia Európai Centrum vezetője hogy a meritokrácia a 20. század második felétől vált uralkodó szemléletté, különösen az Egyesült Államokban, ám mára egyre többen vitatják annak igazságosságát és hatékonyságát. Az egyik fő kritika az volt, hogy a meritokratikus rendszerek gyakran az intelligenciát és az iskolai eredményeket tekintik az egyetlen érdemnek, miközben figyelmen kívül hagyják a szociális készségeket, az érzelmi intelligenciát és más, a sikerhez szükséges tényezőket.
A beszélgetés során különös figyelmet kapott a magyar oktatási rendszer, amelyben a teljesítménymérés és a verseny központi szerepet játszik. Weisburg Tamás, OTDT elnök, tanszékvezető, habil. egyetemi docens példaként hozta fel, hogy már az általános iskolában is erős nyomás nehezedik a diákokra a felvételik miatt, ami végigkíséri őket az egyetemi éveik során is.
Ezzel kapcsolatban a résztvevők kiemelték, hogy Magyarországon a tehetséggondozás fontos szerepet játszik, ám ennek hatékonyságát korlátozhatja az, hogy a felsőoktatásban és a munkaerőpiacon a teljesítmény mérése sokszor merev, és nem veszi figyelembe az egyének eltérő hátterét. Ráadásul a hazai felsőoktatási intézményekben továbbra is hangsúlyos a publikációk száma és idézettsége, mint fő értékelési szempont, ami egyesek szerint túlzottan szűk látókörű megközelítés.
Bódis László, Innovációért felelős helyettes államtitkár hozzátette, hogy az oktatási intézményeknek rugalmasabb rendszereket kellene kialakítaniuk, amelyek figyelembe veszik a diákok eltérő hátterét és képességeit. Emellett nagyobb támogatásra van szükség a hátrányos helyzetű tanulók számára, hogy valódi esélyegyenlőség valósulhasson meg.
Szakos Enikő, Tanuláskutató Intézet oktatáskutatója, felvetette, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi években komoly viták zajlottak az elitegyetemek felvételi rendszere körül, és egyes államokban eltörölték a pozitív diszkriminációt. Ezzel párhuzamosan Magyarországon is egyre nagyobb kihívást jelent az, hogy a legjobb egyetemekre való bejutás sok esetben erősen függ a szociális háttértől és a család anyagi helyzetétől.
A beszélgetés végén a résztvevők megpróbálták feltárni a lehetséges megoldásokat. Többen egyetértettek abban, hogy az oktatási rendszereknek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük az egyéni képességek fejlesztésére, nem csupán a kognitív teljesítmények alapján történő értékelésre. Fontosnak tartották továbbá a tanárok szerepét, akiknek a munkáját nem csupán publikációs teljesítményük alapján kellene mérni, hanem az alapján is, hogy mennyire képesek inspirálni és fejleszteni a diákokat.
A beszélgetés végső következtetése az volt, hogy bár a meritokrácia eszméje vonzó, a gyakorlatban jelentős kihívásokkal küzd. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az oktatási rendszereknek szükségük van reformokra, hogy jobban figyelembe vegyék az egyéni adottságokat és a társadalmi háttér különbségeit. Bár egyetlen vita nem tudja megoldani ezeket a problémákat, az ilyen diskurzusok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az oktatási rendszerek a jövőben igazságosabbá és hatékonyabbá váljanak.
