Szakos Enikő az intézetben jelenleg oktatáspolitikával, oktatási trendekkel és a gyermekeket, szülőket és tanárokat érintő mindennapos iskolai kihívásokkal foglalkozik. A felsőoktatás kutatásán belül is különös hangsúlyt fektet a tanárképzésre, emellett a technológiai újítások vizsgálatán túl a hagyományos oktatási eszközök használatát igyekszik elősegíteni.
Matematika, angol nyelv és kultúra szakos tanárként elsősorban elemi szintű közoktatási intézményben dolgozott.
A Nyíregyházi Egyetem munkatársaként az intézmény nemzetköziesítésén dolgozott, és csatlakoztatta be globális hálózatba. Több éves tanítási tapasztalattal, felsőoktatáspolitikai érdeklődéssel az egyetemi modellváltást kutatta.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem képzési programfelelőse lett, majd a Jövő Egyeteme Műhely képzésfejlesztési vezetője.
A Tanuláskutató Intézetben kutatóként kezdte meg munkáját egy oktatástechnológiai projekten, majd 2023. márciustól volt szakmai koordinátor, mely a különböző projektek felügyelete és támogatása mellett az Intézet egyéb szakmai programjainak alakítását, könyvek gondozását is magába foglalta. 2024-től ismét kutatóként szakmai elemzéseket, nyilvános ismeretterjesztő előadásokat és a tudományos munkát helyezi a középpontba.