Dr. Dominek Dalma Lilla elsőként földrajz tanár-művelődésszervező szakon, majd jogász szakon végezett a Pécsi Tudományegyetemen. Neveléstudományokból doktorált később a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskolában. Kutatási területe a flow alapú oktatás megjelenése kulturális, illetve felsőoktatási intézményekben. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Társadalmi Kommunikációs Tanszék adjunktusa és a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézet kutatója.
Eddig két könyve jelent meg: az első Flow, avagy a játékos kommunikáció a múzeumokban, a második könyve pedig Élményalapú környezeti nevelés a természettudományi múzeumokban címmel került forgalomba.
Több éves közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, dolgozott államtitkári kabinetfőnökként, majd vezérigazgatója volt egy innovációval foglalkozó állami cégnek.
Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottság Andragógiai Albizottságának, valamint köztestületi tagja a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának. Számos tudományos társaság tagja továbbá, és több hazai és nemzetközi projektben vett részt. Jelenleg egy digitális oktatással foglalkozó kutatócsoport tagja, feladata a flow mérése és értékelése, melynek eddigi eredményeként egy nemzetközi pályázat 2. helyezését érték el.