Teltházas eseményre került sor az egri képzési központ dísztermében, ahol a város és a környék gimnáziumi igazgatói, valamint a tankerületi vezető osztották meg tapasztalataikat a sikeres intézményvezetésről, a diákok eredményeiről és a pedagógiai munka főbb hangsúlyairól. Az érdeklődő közönség aktív részvétele és érdeklődése ismét bizonyította, hogy az oktatás és a tanulás iránti elkötelezettség széles körben jelen van.

Berkes Krisztián, az Egri Dobó István Gimnázium igazgatója személyes kötődéséről beszélt: „Jómagam is a Dobóba jártam, gyermekeim is ott tanulnak. Elhivatott pedagógusaink vannak, akik mindent megtesznek a diákokért.” Hangsúlyozta, hogy az intézmény szellemisége és a tanári közösség elhivatottsága alapvető a diákok sikeréhez.

Kántor Zsolt, az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium főigazgatója kiemelte: „Nincs kész recept a jó intézményre, de az biztos, hogy nálunk a diákok vannak a középpontban. Iskolánkban máig őrizzük az alapítók szellemiségét.” A beszélgetés során rámutatott, hogy a pedagógiai munka középpontjában mindig a tanulók és az oktatás minősége áll.

Az Egri Tankerületi Központ vezetője, Ballagó Zoltán hangsúlyozta a szakmai felkészültség, a stratégiai gondolkodás és az együttműködés fontosságát: „Heves vármegyében és Egerben számos kiváló intézmény működik. Az iskoláinkban a szakmai felkészültség alap, de emellett nagyon fontos a stratégiai szemléletmód és a szakmai együttműködés.”

Rázsi Botond Miklós, az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium főigazgatója a pedagógus szerepét és a tanítás kreativitását emelte ki: „Vannak alapfeltételek, például, hogy a kollégák tartsák meg az órát, az épület legyen rendben, ez vonatkozik tehát a külcsínre és belbecsre egyaránt. Mindkettőnek rendben kell lennie. Fontos, hogy a pedagógus legyen kreatív és ne csupán leadja a tananyagot, hanem abban legyenek saját ötletei is.”

A beszélgetést vezető Szakos Enikő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fináczy Ernő Oktatáskutató Központjának vezetője, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Kar Stratégiai Osztályának osztályvezető tanársegédje és az MCC Tanuláskutató Intézetének oktatáskutatója összegzésében kiemelte: „A pódiumon ülők sorát bizonyára meg lehetne hosszabbítani, hiszen valóban sok remek gimnázium működik a vármegyében és a városban. Ez érződik a mostani izgalmas és nagyívű beszélgetésben is.”

Az esemény lehetőséget nyújtott nemcsak a jó gyakorlatok megosztására, hanem arra is, hogy a résztvevők szélesebb perspektívából lássák az intézményvezetés kihívásait, a pedagógiai munka fókuszait, és inspirációt merítsenek saját tevékenységükhöz.