Mi az az oktatási infláció? Hogyan befolyásolja a nem hagyományos oktatás térnyerése a képzések értékét? Erre is választ kaptok, ha elolvassátok Setényi János írását a Heti Gondolatokban.
Az oktatási végzettségek gyűjtögetése és az oktatási infláció olyan társadalmi folyamatok, amelyek magukban foglalják a formális oktatási képesítések iránti megnövekedett igényeket és e képesítések gyors leértékelését. A nyugati társadalmakban, valamint Kínában és Indiában egyre nagyobb mértékben hagyatkoznak a hivatalos képesítésekre vagy bizonyítványokra. A folyamat nem egyszerűen munkaerőpiaci, hanem sokkal inkább státusz jellegű; míg korábban szakmunkások is beléphettek a házassági piac (marriage market) jobb részeire, ez a küszöb a 80-as években (esti vagy levelező) érettségivé, a 90-es évtizedre pedig (esti vagy levelező) diplomává emelkedett. Ez a folyamat pedig szükségszerűen végzettségek inflálódásához (más néven credential creep, akadémiai infláció vagy diplomainfláció), az adott munkakörhöz szükséges minimális bizonyítványok inflációjához és a diplomák és diplomák értékének egyidejű leértékeléséhez vezetett. Jól fejezi ki ezt a népnyelv „kell a papír” mondása, amely világosan jelzi, hogy nem tudásról/tanulásról, hanem társadalmi kényszerről van szó.
Mivel az érettségit adó képzésekbe és a felsőoktatásba beáramló milliók egyre nagyobb része „nem hagyományos tanuló” (azaz motiválatlan és gyenge alapképzéssel bíró), erősen jelentkezik a lemorzsolódás kérdése. A fejlett államok lemorzsolódási adatai magasak, de mindenkit nem lehet elküldeni. Így a „nem hagyományos tanulók” tömeges bentléte az értékelési és osztályzatok inflációját is elhozza, azaz az oktatók fokozatosan magasabb tanulmányi osztályzatot adnak olyan munkákért, amelyek a múltban alacsonyabb osztályzatot kaptak volna.
A jelenséget a történeti áttekintéssel nem rendelkezők „hanyatlásnak” vagy „minőségromlásnak” írják le, pedig csak olyan inflációról van szó, mint a felelőtlen jegybanki pénznyomás gazdasági következményei.
