„Az agy segít, de a szív dönt” avagy a vezetés művészetéről Setényi Jánossal

Az óra kezdetét veszi. A Tanár Úr szeretné, ha tegeződnénk. Így az ötödik perctől kezdve már János áll előttünk. János úgynevezett többkalapos. Legalábbis ez az, ahogyan utal magára. Hamarosan pedig saját szemünk előtt is feltárul, hogy pontosan mit ért ez alatt. Az MCC-ben János vezeti a Tanuláskutató Intézetet. Emellett tanácsadó céget irányít és tréner is egyben. Utóbbi szakmájához kapcsolódva az órát egy jégtörő játékkal kezdjük. A játékban számos kérdés elhangzik, melyek célja, hogy a társaság feloldódjon. Ezek közül az egyik így hangzik: „Hogyan érkeztél a mai alkalomra?”. A válaszokból kiderül, hogy a nagy többség lifttel jött.

„Vajon melyek azok az állatfajok, melyek a vezető körül felbukkannak, s döntését segítik?” – vezeti fel az óra tárgyát János. A vezetői döntéseket ugyanis archetipikus szerepek kísérik. Ilyen például a tanácsadó szerepe, aki forgatókönyveket gyárt, stratégiát alkot, majd mérlegel a döntéshozatalban. Fontos, hogy tükröt tudjon tartani a vezetőnek, s talán még fontosabb, hogy jól viselje a bukást. Szerep továbbá a szakértő, aki a lényeget kiemelve érzékenyíti a döntéshozókat. Ha éppen nem is sürgető a helyzet, akkor is jelen kell lennie, fenn kell tartania a figyelmet az adott témában. A kommunikátor befogadhatóvá teszi és sűríti az információkat. Nem baj, ha az ő személye megosztó, amennyiben a stratégia, amit követ, tiszta. Vele ellentétben a kutató objektív adatokat szerez, és hivatkozási alapot, hátteret biztosít az elhatározáshoz. Szerepe azért is kiemelt, mert egy döntés meghozatalához millió racionális inputra van szükség. Ami önmagában még mindig nem elég. „Az agy segít, de a szív dönt.” – fogalmaz János.  A döntés nem racionális, hanem megérzés-alapú kell, hogy legyen. Excel-táblák előtt töltött, számokba görcsösen kapaszkodó éjszakák helyett intuícióra van szükség. Egy ponton túl az Excel-tábla ugyanis nem segít. Aki ilyen alapon akar dönteni, az inkább menjen el aludni.

De mi az a vezetés? János szerint nem tudomány, hanem művészet. Ahogyan azt már fentebb érintettük, sok esetben nem is racionális. Az érzelmek kerülnek előtérbe. A vezetés számtalanszor ezek alapján történik. Ennek megfelelően a szerepkör jó része nem is tanítható. Adottságra és tapasztalatra van szükség. S mindehhez stabil háttérre. Párkapcsolatra, családra vagy olyan emberekre, akikre a legnehezebb pillanatokban támaszkodhat. A gyermekek különösen fontosak. Rajtuk keresztül ugyanis a vezető képes pillantást vetni saját halhatatlanságára. Bennük élhet tovább hagyatéka.

Mindezeken felül elengedhetetlen, hogy a vezető képes legyen kezelni a stresszt. János szerint a fiatalkor arra van, hogy az ember kitapogassa azokat az élettechnikákat, amivel egyensúlyban tarthatja magát, és hatékony tud maradni. Ha kialakul három-négy ilyen rítus, az védőburkot képezve megtartja őt a gondokkal szemben. Azaz látja és érti, hogy problémák vannak. Azonban lelki egyensúlyát és higgadtságát megőrizve képes szemlélni azokat. S ez a fajta kiegyensúlyozottság az, ami a vezetéshez szükséges. Abban ugyanis számos esetben sztochasztikus, azaz véletlenszerű folyamatokkal kell szembenézni. Ezekben az eredmény jellemzően kiszámíthatatlan. A rendszerben túl sok a változó, ezen változók kapcsolata pedig gyakran nem is ismeretes. A bejósolhatóság valószínűsége érthető módon így meglehetősen alacsony. Egy igazi vezetői környezet pontosan ugyanilyen. Ennélfogva egy vezetőnek bírnia és lelkileg viselnie kell a bizonytalanságot.

János megáll, körbenéz a társaságon. Ott, ahol rendeltetésszerű lenne, hogy megfáradt tekintetekre talál a hét ezen szakaszában, töretlenül éber, érdeklődő szemek várják. Váratlan jelenség ez egy késő péntek délutánon. Az óra letelik. Mi ennek ellenére még mindig a teremben ülünk. Tudattalan szorongással kapaszkodunk Jánosba, aki látszólag mindenről tudna mesélni nekünk. Mi pedig mindenről szeretnénk hallani tőle. Így vele maradunk és hallgatjuk. A lét azon édes állapota ez, ahol az idő és a késő péntek délután, mint fogalom, jelentését veszti. A tudásra való vágy az egyetlen, ami számít.

Írta: Gál Dóra