A felsőoktatás emberi dimenziójának felfedezése

A következő sorozat azért készült, hogy jobban bemutassa a felsőoktatással kapcsolatos különböző nézőpontokat, és hogy megvizsgálja annak múltját, jelenét és jövőjét elismert tudósok szemszögéből.

A sorozat első részében lehetőségem nyílt interjút készíteni Calum Nicholsonnal, az MCC Klímapoltikai Intézetének igazgatójával. Calum a Cambridge-i Egyetemen szerzett alapképzési diplomát szociálantropológiából, az Oxfordi Egyetemen mesterszakot végzett migrációs tanulmányokból, és doktori fokozatot szerzett társadalom földrajzból.

***

Először körülbelül egy évvel ezelőtt hallottam Calumot beszélni egy MCC által szervezett akadémián. Előadása a „klímamigrációról” szólt. Azonnal lenyűgözött gondolkodásmódja és érvelése. Még soha nem hallottam hasonló perspektívát a klímaváltozásról és az alkalmazkodásról. Üdítő volt.

Az elkövetkező hónapokban számos más eseményen is részt tudtam venni, ahol Calum előadóként vagy több panel egyik tagjaként volt jelen, és olyan különböző témákról beszélt, mint a külpolitika, az értelmiség szerepe a társadalomban, és Magyarország és Korea közötti energiakooperáció.

Sokáig nem tudtam megérteni. Miért találom ezt az embert mindig azon a dobozon kívül, amibe belehelyeztem? Hamarosan rájöttem, hogy nincs olyan nagy doboz, ami elég lenne.

De van-e olyan, ami elég nagy bármelyikünknek?

Miután összegyűjtöttem elég pontot, arra a következtetésre jutottam, hogy Calumot az akadémiai körökben nem a válaszai miatt keresik, hanem inkább a kérdései miatt.

Határozottan vannak témák, amelyekben „rendes” szakértő vagyok. Az igazság az, hogy amikor bármilyen témában tanítok, mindig arra törekszem, hogy két szinten tegyem ezt. Egyrészt ott van a téma tartalma, amiről beszélünk, de az igazság az, hogy a diákok lehet, hogy nem annyira érdeklődnek a klíma vagy a migráció témája iránt.

Ezért mindig gondolkodom: „Hogyan tudom úgy bemutatni a munkámat, hogy az minden diák számára értékes legyen, függetlenül az érdeklődésüktől?” Még ha nem is érdekel a téma, amiről beszélek, általában csak példaként használom, hogy egy szélesebb pontot illusztráljak. Lehet, hogy például a ’klímamigrációt’ egy esettanulmányként használom, hogy bemutassam, hogyan lehet gondolkodni a világ problémáiról, és a problémákról, ahogyan azokat eleve elképzeljük.

És így az oka annak, hogy sokféle témáról tudok beszélni, az az, hogy valójában nem arról van szó, hogy szakterületi szakértő legyek. Arról van szó, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel, a megfelelő sorrendben. Általában egy adott témát használok arra, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogyan lehet általánosan nézni a problémákat, amelyeket aztán más problémákra is alkalmazhatunk, amelyek felületesen nem kapcsolódnak ahhoz, amiről beszéltünk. Az egyik oka annak, hogy szeretem ugyanazoknak a hallgatóknak különböző előadásokat tartani, az az, hogy végül a diákok elkezdik felvenni ezt a gondolkodásmódot – az általános minta megtalálását különböző esetekben.

„A tény az, hogy van egy kép.”

De hogy az egy kacsa vagy nyúl, az attól függ, hogyan értelmezed. Az a kérdés, hogy mit kezdünk a tényekkel, hogyan cselekszünk és mit kezdünk velük, elég szubjektív. Érvek szólhatnak mindkét irányba.

A probléma, amivel ma szembesülünk, az, hogy szerintem egyre inkább a tényszerű technikai részletekre koncentráló kultúrává válunk, és elveszítjük azt az érzést, hogy ezek hogyan illeszkednek az egészbe. És az egész nem a tényekről szól. A tények értelmezéséről szól. Kacsák és nyulak. Ez nem hiba, hanem egy jellemzője annak, hogy mit jelent embernek lenni.

Lehet válasz nélkül is boldogulni?

Nos, van különbség a tény és a válasz között… nem az a lényeg, hogy ne adjak választ, hogy elkerüljem az állásfoglalást – ez nem a lényeg. Az én pontom az, hogy szinte mindig kétféleképpen lehet nézni egy tényre. Ezt a legjobban a híres ‘kacsa/nyúl’ kép illusztrálja:

A tény az, hogy van egy kép. De hogy az egy kacsa vagy nyúl, az attól függ, hogyan értelmezed. Az a kérdés, hogy mit kezdünk a tényekkel, hogyan cselekszünk és mit kezdünk velük, elég szubjektív. Érvek szólhatnak mindkét irányba.

A probléma, amivel ma szembesülünk, az, hogy szerintem egyre inkább a tényszerű technikai részletekre koncentráló kultúrává válunk, és elveszítjük azt az érzést, hogy ezek hogyan illeszkednek az egészbe. És az egész nem a tényekről szól. A tények értelmezéséről szól. Kacsák és nyulak. Ez nem hiba, hanem egy jellemzője annak, hogy embernek lenni.

Gondolod, hogy általánosiskolásokat tudunk tanítani ugyanazzal a modellel, mint az egyetemi vagy felsőoktatásban?

Régen úgy volt, hogy egyetemre mentél, hogy személy ként fejlődj. Ez önmagában a vége volt… ami azt jelenti, hogy te önmagad vége voltál – nem csak gazdasági szereplő, hanem állampolgár, személy, emberi lény.

Manapság azonban trükkös, mert az elmúlt 40 évben az egyetemeket általában neoliberális technokrata modell szerint kezdték működtetni. Csak a technikai készségeket vagy a szűk értelemben vett ’szakértelmet’ értékeljük. Elvesztettük az általánosiskola értékét. Szerintem általános probléma van most a társadalomban, hogy nincs olyan kultúra, amely az embereket általános gondolkodásra tanítsa, sem hogy erre ösztönözzék őket, mert a legtöbb ember arra van ösztönözve, hogy csak a saját kis területére figyeljen.

***

Calum a teljes látásmód híve. Fontosnak tartja, hogy megkérdőjelezzük feltételezéseinket. Rájönni, hogy egy egyén is több nézőpontot tartalmaz, amelyek nem mindegyike egyeztethető össze, és hogy ez nem hiba, hanem egy emberi jellemző, amelyet nem lehet csökkenteni. Intézményeinknek, különösen az oktatási intézményeknek, arra kellene törekedniük, hogy ezt az emberi ösztönt befogadják, ahelyett, hogy elnyomnák.

Amikor BA, mesterszak vagy PhD kurzust választunk, még akkor is, amikor fő- és mellékszakokat döntünk el, a diákoknak döntést kell hozniuk. Lekerekítsék magukat vagy élesítsék éleiket? Manapság, amikor a kormányok erőteljesen támogatják a magas szinten specializált tudományágakat, sok hallgató választja ezt az utat. Egy olyan világban, ahol a karrier nehézséget jelent és nem kiváltság a legtöbb ember számára, át kell gondolnunk azokat az elveket, amelyeket ezek az intézmények adnak: A minden tudás iránti szeretet és szomjúság.